Ady Endre: Utak és csalódások (Firenze)

Ady Endre a kedvenc költőm.

Még gimnazistaként szerettem bele a verseibe.
Akkor a szerelmes verseibe.
Emlékszem képes voltam a kevés zsebpénzemből az antikváriumban megvenni a két kötetes Ady összest. Sárga, viseltes lapjai voltak, de esténként az ágyban, elalvás előtt olvasni kezdtem. Azt remélve, hogy majd megnyugtat, pont az ellenkezőjét váltotta ki belőlem. A szívem hevesebben vert, és alig hittem el hogyan tudja pontosan leírni amit érzek.
Amit pedig nem értettem, az pedig egy új világot nyitott meg bennem. Hatalmas erő volt bennük.
Ma is szívesen olvasom verseit mert ahogy változunk, mást értünk meg belőlük.
Ma pedig megtaláltam egy rövid prózai írását Firenzéről.
Pontosan ugyanazt írta le, amit én érzek. “Régi szemű” vagyok én is. És ahogy Ő írja, ezekkel látható Firenze paradicsomként.
Te jó ég! Hogy lehet ezt ilyen szépen megfogalmazni?!
Az írását itt találjátok:
“(Firenze és a régi szemek) Igen: ez a föld s az egész látható világ arra való, hogy jöjjenek mindig új és új emberek, kik mindig és mindig újnak lássák. Firenze, a szétkürtölt tündériességű, hívó, vonzó Firenze, a régi szemek városa, de nem múzeuma a régi látásoknak, hanem kultuszhelye. Firenze azért van és él, hogy a régi szemek jussát hirdesse, a régi szemek örökéletét elhitesse, s alkalmas, mai szemeket régiekre váltson. Nemcsak Tizian[o], Raffael[lo] s mások festett, régi szemei néznek rám, s nemcsak azok szemei, akik látásukat valamikor kőbe, térbe, alakba vitték. De a bennszülött firenzeinek, csaknem mindnek, régi a szeme, régi kutatással és lobogással, s akik idegenek szerelmesek Flórencbe, szintén régi szeműek. Firenze asszonyai nem egy nagyon elkülönbözött szépségfajta, de a szemeik olyan titokzatosak és régiek, hogy meg lehet értük a szemek antikvitását szeretni. Ezekkel a régi szemekkel Flórenc valóban látható paradicsomként, melynek se hiányai, se kígyói nincsenek. A hajlamok szegény, cammogó vándorok az embergenerációkban, de a szemek ragyogó, gazdag, száguldó kéjutazók. Etruszk, görög s mindenféle szemmel volt találkozásom Firenzében, s olykor-olykor egy-egy hideg, kék szempár fagyasztott meg egy pillanatig, egy pillantással. Milyen Északról, milyen régóta, mennyit utazhatott ez a gőgös, fagyos szempár, s vajon ki fog Firenzére nézni vele ezer év múlva?”
Ady Endre: Utak és csalódások
Régi szemű vagyok és ezt vállalom, sőt régi szeműként láthatom csak ilyennek. A régi szeműek pedig arra buzdítanak, hogy a mai szemeket régiekre váltsuk. Pont azért, hogy meglássuk azt, amit csak azokkal lehet.
Ezért imádok idegenvezető lenni, ezért szeretek mesélni nektek, ez visz előre. Ez ad örömet.
Örülök, hogy velem tartasz! 🙂