TOP
Image Alt

Látogatás Leonardo da Vinci szülőföldjén

Látogatás Leonardo da Vinci szülőföldjén

A férjem mérnök végzettségű, így mindig is érdekelték Leonardo géptervei, vázlatai, több olyan könyvet vett, olvasott, amik ezeket bemutatták, kihajtható, behajtható lapokkal. Persze, tudtam mindig is, hogy találmányaival mindig is meghaladta a korát, fura elképzelései különccé tették, de valahogy hiányzott az a kirakós darabka, ami segített volna jobban megérteni ki is volt Leonardo da Vinci és hogyan fordulhat elő az, hogy rajzai ma is több száz millió dollárért cserélnek gazdát, könyvek sokasága foglalkozik vele, gyakran ma is idézik 500 éves gondolatait.
Kutatni kezdtem, tanulni, olvasni, megismerni a Mestert. Nemcsak Firenzében, hanem Milánóban, Vinciben, Pavia-ban.
Kialakult egy képem róla, egy sokkal izgalmasabb személynek ismertem meg őt, mint csak egy szakállas, öreg feltalálót. Erről az emberről szoktam mesélni Vinciben, a szülőföldjén, ahol olyan ismereteket, látásmódot szerzett, melyek meghatározták egész életét.
Vinciben a látogatás két részből áll. Először egy igazi középkori toronyházban, az egykori polgármester hivatalában berendezett múzeumot nézzük meg, ahol Leonardo tervei alapján készült, mintegy 60 modell látható, a tanktól a perspektográfig. A podestà termének falait az egykori polgármesterek családi címerei díszítik, egy reneszánsz időkből itt maradt kandalló, valamint egy, Filippo Brunelleschi által tervezett, a firenzei Kupola építésekor használt emelőgép, amely bizony a fiatal, tanuló Leonardo – t is lenyűgözte. A torony teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a vidékre, ahol a mester élete első éveit töltötte.
A szintén a múzeumhoz tartozó szomszédos épületben Leonardo anatómiai rajzainak másolatai tekinthetőek meg, előtte pedig az a templom áll, ahol a kis Leonardot keresztelték.
Anchiano-ba, a szülőházba egy 3 km-es kis gyalogösvény vezet fel, szép időben kellemes séta, de autóval is fel lehet jutni kényelmesen. Itt egy olívaliget kellős közepén találjuk magunkat, igazi hívogató, egyben határtalan nyugalmat árasztó, igazi toszkán környezetben. Vinci méltó arra, hogy egy toszkán kirándulás hangulatos, érdekes állomása legyen.

Tudnivalók

Időtartam

3 óra

Látnivalók a séta során

Leonardo da Vinci Múzeum a Guidi toronyban, Főtér a templommal ahol Leonardot keresztelték, a 3 km-re található Anchiano, ahol Leonardo szülőháza található múzeummal, olívaligettel

Igényelhető kiegészítő programok

Leonardo festményei c. kiállítás a Mester műveivel vetített formában

Élménnyel teli napot töltöttünk Eszter vezetésével Firenzében és Luccában. Nagyon profi a munkájában! Ambrusics Màrta
Eszti megszerettette velem a bejárt városok minden részletét. Kifejezetten tetszett, hogy felhívta a figyelmünket olyan jellegzetességekre is, amik nem tipikus turista látványossagok. Bátran ajánlom bárkinek! Balaton Lola
Két hete voltunk a Volántourist csapatával Toszkánában. Eszti vezetésével néztük meg Pistoia,Firenze és Sienna nevezetességeit. Idegenvezetése során nagyon felkészült volt, megosztotta velünk saját élményeit,tapasztalatait. Egy nagyon közvetlen,segítőkész és kedves embert ismertem meg személyében,csak ajánlani tudom mindenkinek. Remélem még találkozunk. További sok sikert kívánok a munkájához. Megla Mònika
Nagyon szuper napot töltöttünk Eszterrel Firenzében és Luccában. Az első pillanattól az utolsóig le tudta kötni az egész csoportunk (50 fő!!) figyelmét, egyszerre volt informatív és érdekes, emellett profi módon elnavigált ennyi embert a forgalmas városban a nagy tömeg és forgalom ellenére, és végig odafigyelt a legelemibb igényekre is (mosdó, pihenő, étkezési lehetőség, HŰTŐMÁGNES... 😛 ). Rengeteg jó sztorija van, nagyon közvetlen, látszik rajta, hogy élvezettel csinálja, és hogy imádja a várost és a helyeket, amikről mesél, öröm hallgatni! Közel hozza a hallgatósághoz a nagy művészeket és a hatalmas épületeket is a kis háttérsztorikkal és kulisszatitkokkal, és az embernek az az érzése támad, hogy a végtelenségig tudna ilyeneket mesélni. Csodálatosak ezek a városok magukban is, de biztosan nem lett volna ekkora élmény látni őket egy kevésbé felkészült és lelkes idegenvezetővel. Az egész csoportunk imádta, és hazáig emlegettük még az utazás végén is! Kisillès Hajnalka Kamilla
Kedves Toscanába vágyók, készülők! Ha a csodás tájjal, Firenzével, a környékbeli mesebeli városkákkal, jellegzetes Toscán falvakkal meg szeretnétek ismerkedni, ajánlom szíves figyelmetekbe Kiss Eszter idegenvezetőt, a Hello. Itt Firenze oldal kezelőjét. Eszter Firenzében él családjával, fantasztikus vezető. Alaposan felkészült, a munkája a mindene, öröm hallgatni a történeteket. Tudását nemcsak könyvekből, lexikonokból szerzi, hiszen Firenzén kívül Sienában is élt, tanult, jól ismeri a múltat, jelent, embereket, szokásaikat. Amit hallatok tőle, az biztos, hogy mélyen bevésődik az emlékezetetekbe. Ha őt választjátok, tuti, hogy minden főbb nevezetességet, érdekes történetet hallani fogtok. Hajrá! Bátran ajánlom minden leendő utazónak. Vègh Katalin

Képgaléria

You don't have permission to register