TOP
Image Alt

Hello Firenze

Levelek Danténak

Nem szerelmes levelet hagytam ott Dante és Beatrice templománál, ahogy szokták a turisták.
Ott hagytam egy kérést.
A betegek gyógyuljanak,
a vigasztalók legyenek erősek,
a harcolók ne adják fel,
az egészségesek maradjanak azok,
a szomorúak lássanak reményt,
a döntéshozók kapjanak bölcsességet.
Elég költői ez így, igaz? Még az is lehet, hogy pár éve én magam is tovább görgettem volna egy ilyen bejegyzést, azt gondolva, én bizony nem olvasok nyálas dolgokat. Hmmm. Változnak az idők. De még hogy! Folyamatos nézőpont váltásra kényszerít ez a helyzet. Most nekem is van kiért aggódnom, így ha akarom, ha nem, foglalkoznom kell vele.
Ja, és éppen most jelentették be, hogy hétfőtől Toszkána vörös zóna, vagyis az iskolák zárva és csak a lakhelyünk közvetlen környezetében mozoghatunk. Hát, a kirándulásoknak lőttek! Jön a távoktatás, a lakásban töltött Húsvét, a kalács sütés, az erkélyen berendezett iroda. Ezt is túléljük! Forza!
Azért lesz majd egy klassz meglepetésem, már dolgozom rajta, hiszen tudjátok, hogy ebben az időszakban tavaly is ünnepeltünk. Kevesebben voltunk, de fantasztikus volt! Most még jobb lesz!
Hamarosan jövök a részletekkel!
Szép estét Nektek!
You don't have permission to register